2012.03.17. "Kossuth Lajos azt izente..." Túra, a Nemzeti ünnep tiszteletére

       Kíváncsisággal  gyülekezett az igen szép számú csapat. Most is voltak többen újak. Minden korosztályból jöttek 20-tól 60 évesig.

Jöttek Várpalotáról, Bakonynánáról, Veszprémből, Székesfehérvárról, Zánkáról, Balatonfüredről, Nemesvámosról. 21-en jöttünk össze.

Útvonal:
Várpalota - Badacsony szőlőhegy - harangláb - Borovicka beszögelés - Pléhorgya völgy - Bér hegy - Olaszerőd - Sötéthorog - Kőpajta barlang - Tompa völgy - Fajdas - Várpalota

 Ismerkedés, összeírás, bemutatkozás, mások bevárása, kokárdák meglétének ellenőrzése, majd 08:45-kor el is indultunk.

Először a Tési-dombot másztuk meg, felvittem a csapatom a lakásunkhoz közel, hogy megmutassam az utóbbi fásításom.

                                                     készítette: dit007

                                      Tavaly ősszel 23 db kis juhar fát ültettem ki a lakókörzetemben.

Majd, tovább folytattuk utunkat Badacsony szőlősbe. Odaérve, először a Haranglábat néztük meg.

                                                                      készítette dit007

Meg is kongattuk, fényképezgettünk, majd elindultunk a Boroviczkai beszögeléshez. A csapat még nem tudott semmit. Egyszer csak összevártam az elnyúlt sokaságot, majd elmondtam mi is az a Boroviczkai beszögelés. Meglepetésnek szántam. Ugyan is, Kiss János borosgazda pincéjét takarta ez az elnevezés. Pincéje nem messze van a Haranglábtól és közvetlen mellette húzódik a Pléhorgya völgy. Nekünk pont ideális volt.

Noha még csak március közepe volt, még is csodálatos kora nyári, napsütéses időnk volt. 

   

                       Nagyon jól esett a borkóstolás, a pinceillat, a napon heverészés, beszélgetés…

Hosszan elidőztünk. Finom volt a bor is! Rizlingszilváni, ha jól emlékszem.

Nagyon jó összekapcsolni a túrát ilyen érdekességekkel. Megnéztük a kapáláskor előkerülő ős-kagylómaradványokat is, melyek igazából nem is kövületek voltak, csak imitt-amott kövült rá a homokkő.

Majd elköszöntük a gazdától és a birtoka mellet húzódó Pléhorgya völgybe az erdős hegyoldalon leereszkedünk.

Még nem zöldellt semmi, így a völgy alján levő természetes állapot gyönyörű volt! 

                                            Út sehol nem volt. Igazi horhosos! 

Megindultunk felfele a vadregényes völgyben. Gyönyörű volt!

Fentebb aztán kiértünk a földútra is. Innen Keditnek már ismerős volt, megindultunk fel a Bér hegyre.

Hónap elején a bejáró túrán végig mentünk ezen az útvonalon. Így elnézést, de egy kicsit ismétlés lesz a blog. Ígérem, majd igyekszem változatos maradni.

A csapatot most is változatos, jelzetlen útvonalon vezettem, nem is egyszer nagyot néztek. Hát még, amikor a földútról alig, hogy áttértünk egy másik földútra, nem sokára arról az útról is letérve, a sűrűn át megindultunk a hegyre vezető utolsó szakaszon is. Mint említettem, még nem zöldellt semmi, így viszonylag könnyen ment az áthatolás. Beszélgetés, vidám kacarászás, izgalmak és bonyodalmak a sűrűn való áttörés közben, elrobbant lövegmaradványok…

Volt élmény bőven! Szerintem egyesek már nem is foglalkoztak azzal, hogy hova is tartunk csak a pillanatnyi örömök, izgalmak!

Hegyre kijutva, hatalmas nyílt tér fogadott minket. Szép volt a kilátás is, noha a messzi távolt kékes pára homálya vonta  be. Hegytetőről kissé lejjebb megálltunk morzsálni, pihenni egyet.

Itt is hosszan elidőztünk.
 Felkerekedve aztán megindultunk a Bér hegy meredek nyugati oldalán.

                                                Képekből látni, hogy milyen kalandos is volt.
 Az aljban aztán újra összeállt a szétszóródott csapat és megindultunk az Olasz erődöt megkeresni. Múltkori túrán szerzett tapasztalatok alapján már volt sejtésem, merre is kell hozzá bemenni, de még most sem volt egyszerű. No, kissé hamarabb kanyarodtam le az útról, tovább kellett volna menni. Így több földutat is váltva, néhol meg a nyílt erdős részen haladva, aztán találtunk egy meredek domboldalon felfele futó földutat. Mondtam, még ezt megnézzük. Ugyan is, területileg sejtettem, hol járunk. És sikerélmény! Igaz, az Erődromjainak csak a déli nyúlványát értük el. De elértük és csodálatos látvány volt, a romról elgyönyörködni a Bér hegy és a Mórocz tető nyugati oldala alatti nagy erdőségen!

Örülök, hogy ezt a csapatomnak megmutathattam!

                És most is jól esett elnézni a napon heverésző, kis csoportokban szétülő társaságon.

Igazából, a rom együttes központi magja jelent igazi látványosságot, az extra erősségű vasalataival.

Gigantikus erősségűek, mégis, könnyű szerrel meghajolva, girbe-gurbán. Amúgy, az egész egy betonkolosszus. Önmagában nem is lenne semmi látnivaló rajta, mint így összességében, a rom gigantikussága, története, a környező táj szépsége.

A nagy pihi után visszaindultunk a Bér hegy és a Mórocz tető közt meginduló Sötéthorog-ba.

Csodálatos erdős völgy, sziklák, kálisták, majd elértük a Kőpajta barlang elágazót. Páran aztán neki is fogtunk és megmásztuk a barlangot magában foglaló meredek hegyoldalt, Feljutva a már ismerős festői táj fogadott minket. Volt, akinek új volt ez a kép!

                                                   Majd le is ereszkedtünk a katlanba is.

Röviden a Kőpajta barlangról: Bátran állíthatom, a Keleti-Bakony egyik legimpozánsabb barlangja, bár viszonylag nyitott, elemlámpa sem kell hozzá. A völgyből is látni, a sziklafalban egy magasan levő barlangüreget, de oda nem lehet felszerelés nélkül felmászni. Viszont,  a hegyre felkapaszkodva fel lehet jutni egy másik látványossághoz, mely már nem egy kisebb üreg, annál több! Felérve sem olyan egyszerű ezt felfedezni. Az ember egy kürtő, lejáratot talál, ha elég kitartóan keresi. Ez egy meredek levezető szakasz, mely aztán egy olyan katlanba vezet le, mely oldalfalait, hatalmas, egymásnak dőlt sziklatömbök alkotják és a teteje az ég fele nyitott. Mint egy indián sátor. Csak, több emelet magas! Az üreg alján, aztán van elég hely, hogy tüzet is lehet rakni, és akár eső esetén is meglehet húzódni. Van egy déli kijárata is, de egy 2 méter magas körüli sziklafallal végződik, így innen nem lehet be, illetve kijutni.

Még az is az igazsághoz tartozik, hogy nyáron a völgyből feltekintve, alig látszik ebből, a sziklatömbből valami is, a sűrű aljnövényzet miatt.

Mi továbbra is kelet felé tartva tovább indultunk a Tompa völgyben, mely egy nyeregtetőre ért ki a 256-os erdészeti üzemi ponthoz. Remélem, jól emlékszem a számozásra! A nyeregtetőn itt kereszteztük a Tési-fennsíkról bejövő földutat, majd egy régi, már elhagyott szekérúton tovább indultunk a Pléhorgyába.

Leérve, az érintetlen völgyben haladtunk tovább.

A csapat ekkor már kissé fáradt volt. De én, lelkesen mutogattam továbbra is az irányt, a csodálatos formájú fákat, sziklaalakzatokat.

Fajdas alá érve kiléptünk a völgyből és a Tési földúton, haladva fel is mentünk a csúcsra. Fantasztikus kilátás nyílt az előttünk elterülő déli tájra.

Túránk utolsó szakasza következett, leereszkedés Várpalotára. Leérve, a hegy alá, a síkon aztán elnyúlt a csapat hosszan. Nem győztük egymást összevárni.

Örülök, hogy a mostani túrán is szép helyeken vezethettem végig a túracsapatomat, sok érdekességet mutathattam meg. És nem is szólva arról, hogy milyen csodálatos volt hozzánk az időjárás.

Úgy érzem, méltón emlékezhetünk meg Kossuthról, a Nemzeti ünnepünkről!

Fényképeim helye ITT !

Olaszerőd

Veress D. Csaba történész rövid összefoglalója:

„Mindig izgatta a turistákat ez a furcsa felirat – „olasz erőd”. Mindig megközelíthetetlen katonai terület volt a megjelölt hely. Általában az ismert, hogy néhány évvel az első világháború előtt (!) – 1908-ban – megnyílt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb és legkorszerűbb tüzérségi kiképzőbázisa Hajmáskéren. Ugyanakkor – 1908. április 6-ától – itt állomásozott a cs. kir. 4. sz. tarackos osztály, valamint a cs. kir. 11. tábori tüzérezred két osztálya.1914. július 28-án megkezdődött az első világháború. Olaszország ekkor még a központi hatalmak tagja volt, de politikai megbízhatatlansága kezdettől azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy egy váratlan pillanatban átáll az ellenséges antanthatalmak oldalára. Egy Olaszország elleni háborúban szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az Alpok hegyei közt kiépített úgynevezett „völgyzáró erődök”. Az ilyen vasbeton erődök ellen az osztrák–magyar hadsereg már 1911-ben konstruált egy hatalmas erejű mozsárágyút, amely a 350 kilogrammos lövedéket 8,5 kilométerre lőtte el.

Az osztrák–magyar hadvezetés a hajmáskéri tüzérségi bázistól északra felépíttette egy olasz „völgyelzáró” erőd pontos mását: ez a – mai napig romjaiban látható – vasbeton erőd a Bakonyban. Valójában gyakorló tüzérségi célpont volt. Ki is próbálták: egy vasúti szerelvényen szállított 11 méter hosszú, 30,5 centiméteres mozsarat beállásoztak Eplénytől délre, a vasút és az országút kereszteződésénél, és onnan hajtottak végre gyakorló-bemérő lövéseket az „olasz erődre”. Részben már ekkor szétlőtték az „olasz erődöt”, majd 1915–1918 között továbbra is tüzérségi gyakorló célpontnak használták. A második világháború alatt is tüzérségi célpontként szerepelt. A m. kir. 150. gépvontatású nehéztüzérosztály két utolsó 30 és felesét innen, Hajmáskérről vitték ki a doni frontra, többek között a veszprémi 4/III. és 34/III. zászlóaljak védelmi vonalai mögé, 1942. december elején. A második világháború után, 1945 és 1991 között a megszálló szovjet csapatok is tüzérségi célpontnak használták az „olasz erődöt”. A vasbeton erőd romjai azt bizonyítják, hogy az építményt sok telitalálat érte!”

Olaszerőd / bejáró túra / 2012.03.03.

     Olyan, 20 éve jártam arra felé. Akkor még kopár területen állt a rom. Amint kiértem a Sötéthorog völgyből, csak mentem tovább és ott mentem el mellette az úton, csak fel kellett lépnem hozzá. Aztán jó kora kihagyás. Majd amikor újra jártam arra felé, Sötéthorog, Öreg Futóné környéke, az Olaszerőd valahogy mindig kimaradt.  2009-től rendszeresen elkezdtem túrázni, többször is újra jártam arra, de ezt a pontot továbbra sem érintettem. Láttam mennyire megnőttek a fák, amik annak idején fiatal fásítások voltak.

Aztán egy túratársam, még, 2010-ben felvetette, mennyire szeretné látni az Olaszerődöt.           

Mondtam, neki, a legjobb lenne egy tavaszi napon… Most jött el az idő. És tényleg tavasz volt az időjárás szerint.

Egy bejárótúrát terveztem, hogy a régen érintett részeket, Bér hegy teteje, Olaszerőd, újra láthassam, valamint a Kis-Badacsony szőlőhegyen, egy borospince gazdát is felkeressek, megismerkedjünk a pincéjével.  Pár túratársam is elkísért / H Pisti, Bakos Ági, Gergő László (Szerencsés).

Utunk első pontja a Kis-Badacsony szőlőhegy volt. Autónkkal ott leparkolhattunk a pince előtt. A szőlőhegy, hogy honnan kaphatta a Badacsony nevet, már nem tudni. Talán a mellette álló hegy alakjáról, vagy, mert fentebbről látni a Balatont, nem tudni. A szőlős valójában a Várpalota felett található Fajdas hegy aljában terül el. Az alsó része rá is húzódik Bánta pusztára, így azt az alsó részt már Bánta szőlősnek nevezik.

Szép kilátás fogadott minket. A bor  finom, rizlingszilváni volt, a gazdával is jól elbeszélgettünk. 

 Majd, tőle elköszönve, elindultunk megnézni a közelben levő haranglábat. 

Innen pedig a szőlőhegyet nyugatról határoló Pléhorgya völgybe vezettem a kis csapatot. 

                                                     Grandiózus horhosba értünk le.

 Föld úttal majd később, fentebb találkoztunk. Pléhorgya völgy felénél pedig ki is léptünk a völgyből és egy ritkán használt, alig látható erdei földúton, indultunk fel a hegyre. Bér hegynek a keleti oldala, lankás rész könnyen fel lehet menni a tetőre. Az egyedüli földút is ezen az oldalon megy fel. Az északról és délről jövő földutak is, mind itt találkoznak és egy útba csatlakozva már ez az egy út vezet fel a hegyre. Kisvártatva a csapatommal letértem erről az útról, és a sűrűben haladtunk fel tovább. Néztek is rendesen, de most merre megyünk? 

Régen nem jártam a hegy tetején sem. Lombtalan volt még minden, így szerintem, élvezni lehetett a sűrűben haladást is, mert érdekes alakú fák, sziklaformák kísérték araszoló utunkat. A hegy teteje kopár sík terület, róla csodálatos kilátás nyílt.

Északról a Sötéthorog szegélyezte, vele szemben Mórocz tető, Öreg Futóné, délről a Bánta puszta, messzebb pedig a Balatonalmádi öblét, a Balatont lehetett látni, kelet felől pedig Várpalota, Székesfehérvár. Azt hiszem, Székesfehérvár is.

Itt megebédeltünk, pihiztünk, majd nekikászálódtunk és irány tovább!

Nyugat felől szép kilátás nyílt Veszprém, Eplény irányába, láthattuk úti célunkat, Olaszerődöt, melyet el még sem érhettünk. Csodálattal nézhettük a hegy meredek oldalát, melyen leereszkedni készültem a kis csapatommal. De ők ezt még nem tudták.

                                                        Aztán neki indultunk leereszkedni. 

 Talán néha nem is hitték, tudom merre járok. Sötéthorog végébe értünk le. Ez egy mély völgy, észak felől keríti körbe a Bér hegyet. Csak így, Sötéthorog, nincs mellette, hogy völgy.

Kicsit tovább haladva, kértem őket nézzenek vissza! Grandiózus volt a meredek, ritkás hegyoldal. Szinte hihetetlen, hogy itt ereszkedtünk le!

Folytatva utunkat, nem győztem ámulni és tűnődni a körülöttünk levő erdőn. Alig hittem, hogy itt, olyan 20 éve még  nem volt erdő . És, hol az erőd? Csak vezettem a kis csapatom, most már tényleg nem tudva merre is. Nem, nem tévedtem el, csak nem találtam az erődöt. Emlékszem, balról volt fiatal facsemetés volt, a maguk 50 cm-vel, de jobbról semmi sem. A turistatérkép is még ezt a régi állapotot tükrözi. Így haladtunk vagy másfél-kettő km-t, aztán kiértünk Bánta pusztára. Itt hamar irányt vettem, rájöttem az „árulásra” Mivel kissé késő volt, nem kíséreltük meg visszamenni és megkeresni az erőd romjait. Az a helyzet, nem gondoltam volna, hogy nem találom meg, hisz olyan egyértelműen mellette ment az út anno 20 éve. Meg annyiszor jártam erre fele, Mórocz tetőt, Sötéthorgot érintve. Nem  volt mit tenni, elnézést kértem, sajnos ezt elvétettem.

Szóval, Bér hegy alatt értünk ki kicsit délebbre tőle. A régi fásítások már szép erdőség lettek. Ez örömmel töltötte el a szívem. Felbukkantak a  Kis-Badacsony présházai, azt benéztem és csak mentem toronyiránt, a szerte ágazó földutak közt váltva magabiztosan előre. H Pisti már nyugtalankodni kezdet, nézegette a térképet. Rég jártam ezeken a földutakon, de tudtam, mégis merre felé kell menni. 100%-ra nem mertem semmit sem ígérni, csak biztattam őket. Végül is, ahogyan sejtettem, kijutottunk a  Bér hegy oldalán felhúzódó és Pléhorgyába tartó, hadi útra. 

                                                        Itt belevezettem a csapatom a völgybe, 

majd magabiztosan kicsit előre és a szőlősöknél jutottunk ki, kicsit feljebb a pincénktől, ahonnan reggel elindultunk. Ugye tudtál követni!

A túrán jó volt a hangulat, a változatos, nem is egyszer a tényleges utat mellőző útvonal megadta a hatását!

Ha nem is találtuk meg az erődöt, a túránk még is kerek volt, mutathattam olyan útvonalat, melyen még sosem jártak a túratársak. És programnak se utolsó máskorra, hogy ennél a pincénél az autókkal leparkolva, szép területet bebarangolhat az ember.

Ez a mai túra, a 17-i Kossuth túra bejáró túrája volt.

Képeim itt találhatjátok!