Ősz a Burok völgyben – 2012.11.17.

        Kissé szürke időre ébredtünk, de ez a csapatot nem tartotta vissza.

Reggel, 08 után nem sokkal, budapestiekkel az élen, már kezdtek szállingózni a jelentkezők.

Nem tudtam mennyien is leszünk. Szerdán visszamondtam a 19 fős kisbuszt, mert úgy látszott, nem leszünk még 15-en sem.

Sorban érkeztek a túratársak és 21-en jöttünk össze. Szélrózsa minden irányából!

Jöttek Budapestről, Vecsésről, Érdről, Székesfehérvárról, Veszprémből, Nemesszalókról, Pápa mellől, Győrből és helyből Várpalotáról is.

Kicsit a számokról: 6-an voltak újak (természetesen, lehet, hogy egyeseknek mindenki új volt! ), Várpalotáról 7-en jöttek össze. Többen is hoztak másokat is a túrára. Tigriske negyed magával jött, Mariann / Dokuro / ötöd magával.

A korosztály is változatos volt. Huszonévesektől kezdve a 60-on felüliekig, minden korosztály képviseltette magát.

Kisbusz helyett, autókkal dobtuk fel a csapatot a Királyszállási elágazóhoz. Ténylegesen innen indult a túra.

Az útvonal: Várpalota – Királyszállási elágazó - Burok völgy Bakonykúti – Inotai dombok - Várpalota

Királyszállási elágazónál aztán hatalmas köd fogadott minket.

                                                     De ezen kis Jägermeister-rel hamar

                                                                                             felülkerekedtünk.

Jó kedvre derülve indultunk neki a túránknak!

Sokfelől voltunk, sok új arc volt. Hamar oldódott a hangulat.

Burokba leérve, már jobb kép fogadott minket, mint az elágazóban, kisebb volt a köd. Múlt hétvégén az előzetes bejárás során tapasztaltam, mennyire el tud futni az idő, korán is sötétedik, így most a csapatomnak frissebb tempót irányoztam elő. Igyekeztem megosztani velük a bejárótúra tapasztalatait. Mégis azon voltam, ne legyen rohanós a tempó, hiszen volt bőven akadály. Voltak viszont élcelődök! Ne, hogy már a túravezetőnek legyen igaza! Őket kettő percre kiállítottam.

Volt több tábori fotósunk is! Komoly gépekkel. Kíváncsian várom a képeiket!

Nem volt nagy sár, de néhol a vízmosás oldala csúszott, a fák nedvesek voltak, és az avar jótékonyan mindent elfedett. Oda kellett hát figyelni, hova lépünk és mire. Legtöbbünknek új volt még a Burok völgy, az érintetlen természet. Természetvédelmi területen jártunk, így a kidőlt fákat nem takarítják el, hagyják, úgy amint van.

Bükkös ároknál álltunk meg hosszabban. Előkerültek a szendvicsek, a megmaradt Jägermeister.

Utunkat tovább folytatva, mintha csak egy bombatámadás nyomán haladtunk volna.

A csapat a völgyben több kisebb csoportra szakadozott. Volt tréfa, móka az akadályok leküzdésében.

Az elején úgy volt, hogy Tigriske zárja a sort. Aztán, még is úgy alakult, hogy ő került az élre így volt, aki vigye a csapatot. Ezt kihasználva a sorban fel alá jártam. Hol leghátul, hol elől, hol középen. Így többekkel is tudtam beszélgetni egy kicsit. Újakkal, régen látottakkal egyaránt. Figyeltem, hogyan halad a csapat, hol akadnak el, hova is kell a biztatás. Út az nem volt, csak ösvények. Ha rádőlt a fa, akkor az sem. Nagyon vadregényes volt. Úgy láttam, mindenki élvezte. Fotósaink néha lemaradtak, de megérte. Néztem az első képeket, szépek.

Elértük a 171-es üzemi pontot, már közel volt, a kék pluszjelzés, ahol kiléptünk a völgyből a fennsíkra. És még időben is jól álltunk.

Bakonykútiba 14:17-re értünk be.

Nézelődtünk, fotóztunk, közben terelgettem a csapatot a keramikus házához, aki már várt bennünket. 

Deák Ildikó szabadidejében foglalkozik kerámiával, más a főállása. Van egy kis műhelye is.

Szabadság utca 33-ban lakik, nem messze a templomtól. Egyelőre még nincs házszám, de mire mész, lehet, hogy pótolja.

Viszont a háza előtt a kis fán is vannak kerámia figurák.

Ha biztosan otthon szeretnéd találni, akkor a 06-20-988-39-79 telefonszámon tudsz vele egyeztetni.

Megbeszéltem vele, hogy az elérhetőségét kitehetem.

Elidőztünk nála, szép dolgai vannak! Többen is örömmel vittünk a kerámiákból.

Közben eszembe jutott, hogy Jóskánál van Tigriske bora, amit még reggel adott. Én meg tovább passzoltam Jóskának, hogy vigyázzon rá. Felbontottuk.

Aztán igyekeztünk is hazafele.

Hideg völgynek indultunk ki a faluból, a kék négyzeten. Majd, ahogyan elértük volna a Hideg völgyet, Inotai domboknak kiléptünk. Szép látvány volt a Baglyas hegy hátulról. Ritkán van módom látni!

Aztán Várpalotának egyenesen folytattuk az utunk.

Várpalotára, a katolikus templomhoz, pont 17 órára értünk vissza!

Ügyes egy csapatom volt! Le a kalappal! Korábbi túrákon kisebb volt a táv, könnyebb volt a terep, könnyebb volt tartani az időt. Most oda kellett figyelni.

Képeket a nevekre kattintva érheted el: Amadeus ; Riskó Gábor, Tigriske, Yaki, Ditt 007, Kósa Gábor

2012.10.06. Körcserkelés a Fajdas körül

        Gyönyörű szép időnk volt!

 Ennek ellenére a csapat nem jött, valahol eltűntek. Érthetetlen.

Így is összejöttünk 5-en. Margit és fia Thomas mellett voltak újak: Attila Veszprémből és Gábor Érdről. Gáborról kiderült remek fényképész!

        Az útvonal: Várpalota – Badacsony szőlőhegy – Harangláb – Borovickai beszögelés – Pléhorgya völgy – Márkus szekrénye – Várberek – Bükkfakúti árok – Vár völgy – Pusztapalota / Bátorkő / vára – Vár völgy pereme - Várpalota

A városból kifelé, a  Rákóczi úton, végig a beton mellvéd csodálatos festései mellett haladtunk el.. Egy reklám program keretében ejtették meg. Jó hosszan. Remélem, sokáig megmarad!

Városból kiérve Badacsony szőlőhegy irányába vettük az utunk. Közben nézelődtünk, beszélgettünk, fényképezgettünk.

Badacsonyon először a haranglábat néztük meg. Tartottam is egy kis rögtönzött előadást, hogy milyen legenda övezi a harangláb létrejöttét. Röviden: egy személy állíttatta hálából, hogy a nagy vihart élve megúszta. Ha jól emlékszem, egy lova oda is veszett. A harangon felirat is áll. Legközelebb leírom. 

Badacsonyról még annyit, hogy a Várpalota feletti Fajdas hegy déli részén lévő szőlőst nevezik Badacsonynak. Talán, mert a magasabb részéről, tiszta időben látni a Balatont, nem tudni.

Következő pontunk a Borovickai beszögelés volt. Eleinte meglepetés miatt találtam ki ezt a nevet és most már az is marad.

Már várt minket Kiss János szőlős gazda. Jól esett ebben a csodálatos időben borozgatni, beszélgetni, földtörténeti időkből itt maradt ős-kagylómaradványokat nézegetni, és a panoráma is csodálatos volt.

Voltak régi prések is a pince előtt

Nehezen tudtunk elindulni. Margitnak sokat köszönhetünk. Ha ő nincs, tán még most is ott borozgatnánk.

Utunk a Pléhorgya völgybe leereszkedéssel folytattuk. Itt a házigazdánk megmutatta a „Lacikonyhát”. A háború alatt ott főztek az emberek. Szép nagy homokkő sziklák oldalában, egy elég tekintélyes üreg volt.

Csodálatos volt most is a völgy! Fajdas hegy mögé vitt fel. Egy jól kijárt erdei földúton tovább indultunk a Vár völgy nyugati végéhez.

Mindent megnéztünk! Megálltunk ennél a csodálatos tölgy óriásnál is. Majd elértük a Közép-Dunántúli piros jelzést is. Úti célunk egyebek közt a felújított turistaútvonalak bemutatása, „felavatása” is volt.

Márkus szekrényénél letértünk a piros sávról, Királyszállási elágazó felé vettük utunk, hogy elérjük a piros pluszjelzést. Mielőtt elérhettük volna, igen meglepő kép fogadott minket!

Aztán, a szöveget elolvasva, már mindjárt érthető volt! / az elmúló nyárnak állítottak síremléket./ Sajnos, a szöveg nem látszik, mert fénylik a papír.

Elérve a pluszjelzést, kicsit tovább menve, kimentünk a frissen felfestett piros háromszög nyomvonalán a Várberekre. Tiszta időben innen szépen látni a Balatont, sőt, a túlpartja már Somogy megye! Most be kellett érjük a közelebbi látnivalóval, a Vár völgy katlanjának csodálatos panorámájával. Térképen még nincs rajta ez a háromszög, de a következő kiadáson már fent lesz.

A Várpalota feletti turistaúthálózat felújítását

Várpalota Városi Természetbarát Szövetség és a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség jóváhagyásával, 2011-ben kezdtük el.

Először a megszakadásokat szüntettük meg, ezért van, hogy kisebb, hosszabb szakaszon új jelzés, majd megint a régi. Tavaly, a Márkus szekrénye részen, kezdtük, majd a Várpalotán, a városban festettünk.

 Idén a Vár völgyben, a Kálistó-nál és most a Királyszállási elágazó körzetében festettünk. Első hosszabb átvezető szakasz a Bükkfakúti árok piros pluszjelzése volt.

Ha szeretnél csatlakozni hozzánk, vagy véleményed van:

Itt a blog oldalán elérhetsz bennünket!

 Folytatva utunk, érintettük a tényleges magaslati háromszögelést is. Egykor ezen a ponton ment át a piros pluszjelzés.

Majd a Bükkfakúti árokban ereszkedtünk le a frissen festett jelzést követve a Vár völgybe.

A völgybe feliratot is felfestettünk, a könnyebb tájékozódást segítendő. A fentről érkezőnek jön jól ez a felirat.

A felirat, túránk napján még nem volt kész, csak a fehér alap volt felfestve. Szerettem volna, ha a kész eredményt látnátok. Ezért van egy kis trükk benne, amit csak páran vennének észre, akik a túrán ott voltak. Piros sávon jobbra fordultunk a vár irányába. Ma sem tisztázott, hogy ez e a Bátorkő vára? Feltehető, hogy a Bátorkő vára a Várpalotán található Zichy kastély mellett lehetett. A vár tönkre ment, majd elbontották és a köveiből építették fel a jelenlegi palota várát. A Vár völgyben levő Puszta palota pedig egy őrhely lehetett a Fehérvár - Pápa útvonalon. E kétséget őrzi a kettős feliratunk is. A mellet, hogy a Bátorkő nevet jegyezték meg sokan.

Megmásztuk a várat, pihengettünk, majd a lekopott, benőtt piros pluszon folytattuk utunk. Több helyen csodálatos kilátás nyílt a gerincen vezető útvonalról, a Vár völgy katlanjára. A Vár völgy a Kálistó után, a Bükkfakúti árokig kiszélesedik, valamint a Vaskapu völgy környéke is hozzáadva a magáét, egy katlanvilágot formáz. Csodálatos ezt több pontról is megnézni.

Közben szövögettük a felújítási munkálatok jövő évi folytatását.

      17 óra körül értünk be a városba.

Úgy láttam, mindenki jól érezte magát. Meg van a maga varázsa annak is, amikor 18-25-en vagyunk és annak is, amikor csak 5-en.

További képeket, a nevekre kattintva érheted el: Amadeus ; Gábor

2012.aug.04.

                                                       Hódos-éri ciklámenes

Még tavaly vetette fel Veress Csaba túratársunk a ciklámenes túra gondolatát.

A túrát megelőzően, kaptam jelzést, hogy volt kint a terepen, de nem találta a ciklámenest.

Most már vannak Vinye környékén is Bakonyi tekergők. Tőlük érdeklődtem aztán, mikor is várható a virágzás, merre is van?

Megtudtam, hogy a ciklámen virágzását nagyban befolyásolja, hogy mennyire csapadékos, vagy a száraz, meleg az időjárás.

Ha nincs a Csaba megmozdulása, akkor igen csak meglepődtünk volna. Így szombat reggelre már képbe voltam és a túrát átminősítettem vadászattá. Azt a meglepett arcokat!

Majd hozzátettem, hogy ciklámenre fogunk vadászni! 

Nos, sikerült nagyon korán érni a Ciklámenesbe. Még csak épp, hogy kezdett virágozni. Végül is, megtaláltuk és finom volt az illata is! De menjünk csak sorba!

Gyülekező Vinye, Pokol Csárda előtti parkoló, 09 óra volt.

Útvonal:
Vinye - Hódos-éri ciklámenes - Porva-Csesznek vasútállomás - Cuha völgy - Vinye

Túra előtti napokban nagy mozgás volt a jelentkezők sorában. Többen visszaléptek a túrától, ugyanakkor mindig volt új jelentkező.

Végül is szombat reggel kellemesen  meglepődtem. Nem csak a létszámon, hanem az új túratársakon is.

Most is, sokfelől jöttünk össze! Várpalota, Veszprém, Zánka, Balatonfüred, Nemesszalók, Dunaújváros, Székesfehérvár, Budapest, Győr, Ikrény, Fenyőfő.

Győrből, a Győri Vasutas Természetjáró Egyesület 6 fővel!

És a korosztály is változatos volt! Huszonévestől, a 60-as korosztályig mindenikből volt. 

A szokásos indulás előtti összeírás, megbeszélés után neki is indultunk 16 fővel. Majd egy túratársunknak vissza kellett fordulnia munkahelyi dolga miatt, így Likaskőhöz már csak 15-en értünk. Ez egy plusz kitérő volt. És jó ötlet, mert nem is volt nagy táv.

Örültem több túratársamnak is, mert végre élőben is találkozhattunk. Kriszti Fenyőfőről, Elena 24

( Ica) Győrből, aztán, megtudhattam, kit rejt magában a Győrből való Vándor 47-es túratársunk is.

Likaskő-t keresztül-kasul átjártuk, tetejére felmásztunk, aztán ennek végeztével, Csaba rögtönzött „meglepetés-fáját” is felkerestük, a kis cukorkákat leszüreteltük. Csupa meglepetés ez a srác!

Egy kis ismertető előadást is rögtönzött a Ciklámenesről.

Tovább haladva, nagyon szép horhosba vezetett le bennünket, át, a hódos-éri útra, a sárga sáv jelzésre. Kis idő múlva majd felirányított a völgy oldalába, hogy lehet keresgélni a cikláment. Persze, hogy én találtam, meg az elsőt! 

Aztán a többiek is! Jó lett volna látni, amikor az egész részt szépen beborítja a virág. Majd, miután kinézelődtük, szaglásztuk magunkat,  leereszkedtünk vissza a völgybe, a víztelen ér partjára.

A Hódos-ér, ami nem is ér, valóságos patak szokott lenni, most ki volt száradva, alig volt benne néhol víz. Le is ereszkedtünk a medrébe, mert csodálatos volt. Közben összerázódtunk, jó kedvűen haladtunk, mintha nem is először túráztunk volna együtt.

Piros keresztjelzésnél elhagytuk a jó, kis murvás utunkat és a sárga sávjelzést követtük. Elhagyott legelőn, vitt az utunk. Épp hogy volt egy ösvény benne kaszálva. A hajdani gémeskút is rég kidőlve hevert és az egykori Ferencháza romjait a legelőt szegélyező fák alatt csalános zárja el az arra járó elől. Magam is egyszer véletlen fedeztem fel, egy kora tavaszi alkalommal, amikor még nem volt aljnövényzet. Innentől a sárga kereszt jelzésen haladtunk tovább. Meredek kaptatón felfele haladva, jó volt visszanézni a Télizöldes-re és a környező hegyoldalakra. Porva-Cseszneken megálltunk pihenni. Szerencsénkre nyitva volt a vasútállomás büféje.

 Kis vasúttörténeti előadást tartottam, majd csodálkozva néztük Rómer Flóris és Dornyai Béla emléktáblája alatt levő tavalyi koszorúinkat.

De jó, még mindig ott van! Szerintem nagyon sok virágnak, koszorúnak kellene ott lennie! És a vasútállomásnak is virágosan, gondozottan kellene kinéznie. Nem egy valakinek lenne a dolga, hanem a sok arra járó túrázóknak, akik közül csak akadna pár, aki vissza-visszatérne egy kis munkára. Is! A Cuhán átvezető fahídon túl települtünk le az árnyékba. Sajnos, a Cuha patak is ki volt száradva, alig csordogált benne a víz. Közben megérkezett Anett és Zsolt. Felszaporodtunk 17 főre. Már korábban, reggel szerettek volna találkozni velünk, de ami késik, az nem múlik. Meglett a délelőtt Gyümölcse, ebédre ideértek. Örömmel, lelkesedéssel fogadtuk a két megfáradtat.

Anett nem jött üres kézzel. Egy zafírt is hozott magával. Fekete zafírt! Zafírt, a kutyusát!

Aztán nekiszedelőzködtünk és indultunk tovább. Utunkat most nem kísérte az a mókázás, amit szoktunk rendezni a gázlókon való átkeléskor.

Simán átsétáltunk rajta, vidáman beszélgetve.

Viszont, most is, mindenkit rabul ejtett a Cuha völgy szépsége. Találkoztunk más túrázókkal és olyan jó volt, egészen kis gyerekekkel is! Felküzdöttük magunkat, a Millenniumi emlékműhöz is. Renoválásra szorul. Közben elszakadtunk a Győri vasutasoktól. A Dachsteini sziklaformációhoz érve, papírból felolvasva, rögtönzött geológiai kiselőadást tartottam. Itt lett volna kis lubickolás, ha lett volna víz, a patakban. Tovább haladva, újraegyesültünk az elveszettnek hitt győri vasutasokkal. Még pár kiszáradt gázlón átsétáltunk, meg pár túrázóval is találkoztunk, aztán ki is értünk Vinyére.

Közben terveztük, majd itt el is döntöttük, még megnézzük az Ördög rétet, meg visszafelé Cuha felső szakaszát, a költői szépségű szurdokot.

Vinyére beérve, a Pokol Csárdában megpihentünk, rendeztük a sorainkat. A Győri vasutasok és Kriszti, Fenyőfőről elköszöntek tőlünk. A megmaradtak, tovább indultunk Ördög rétre, a piros kereszt jelzésen. Útközben öreg, 100 évesnél is idősebb akácfák mellett haladtunk el.

Megnéztük Kitaibel Pál botanikus és kémikus emlékoszlopát is.

Egy helyen félre hívtam a csapatot a meleg, poros útról, hogy nézzenek csak be a fák alá, milyen másabb világ van ott. Csodálatos volt! Már éppen indulni készülődtünk, amikor hallom, jön egy autó. No, mondom, ezt még megvárjuk. Autó, igen. Majdnem! Egy krossz-autós félőrült volt az. Szerintem, ha a turistaúton maradunk, simán elsöpör minket. Tudtam, mikor kell lehúzódni.

Tovább haladva nem sokára le is ágazott az utunk a száraz, poros, murvás útról csodálatos szálerdőbe, majd az Ördög rétre értünk. Pihentünk, gyönyörködtünk, tréfálkoztunk.

Csodálatos nagy rét, több helyen pihenő padok, van egy erdészház is nem messze és a csodálatos Cuha patak, amelyben most alig volt víz. Tökéletes hely! Tovább indulva a Cuha szurdokában nem győztünk csodálkozni a grandiózus sziklákban! Több barlangüreggel is találkoztunk. A baloldalt levőbe fel is másztunk. Érdekessége, hogy kéményszerű kürtője is van, így, ha tüzet raknának beléje, talán jól kivezetné a füstöt.

A szurdokban ha a víz nem is tartóztatott fel minket, de a sziklákon, a kidőlt fákon át kellett mászni. Élvezetes volt.

Kiérve a szurdokból, sík területen, akácos, tölgyes szálerdőben haladtunk Vinye felé, beszélgetve, jövőre gondolva, egy esetleges bográcsos túra tervét szövögetve.

Nem is tudtam, kettő Kőpince forrás van! Az egyiken ott is a tábla, a másikon, amiből bőven folyt most is a víz, azon meg nincs is tábla. Jó vizet ad, egymást váltottuk a forrásnál.

18 óra körül értünk vissza Vinyére.

Úgy érzem, ismét remek kis csapat jött össze. Jól eső érzés, hogy megint sokan voltak újak.

És az időjárás is kegyes volt hozzánk, a reggeli eső, csak ijesztgetés volt.

Képeink a nevekre kattintva találhatók meg!

Afrika /feltöltés alatt/ , Kone, Amadeus

2012.03.17. "Kossuth Lajos azt izente..." Túra, a Nemzeti ünnep tiszteletére

       Kíváncsisággal  gyülekezett az igen szép számú csapat. Most is voltak többen újak. Minden korosztályból jöttek 20-tól 60 évesig.

Jöttek Várpalotáról, Bakonynánáról, Veszprémből, Székesfehérvárról, Zánkáról, Balatonfüredről, Nemesvámosról. 21-en jöttünk össze.

Útvonal:
Várpalota - Badacsony szőlőhegy - harangláb - Borovicka beszögelés - Pléhorgya völgy - Bér hegy - Olaszerőd - Sötéthorog - Kőpajta barlang - Tompa völgy - Fajdas - Várpalota

 Ismerkedés, összeírás, bemutatkozás, mások bevárása, kokárdák meglétének ellenőrzése, majd 08:45-kor el is indultunk.

Először a Tési-dombot másztuk meg, felvittem a csapatom a lakásunkhoz közel, hogy megmutassam az utóbbi fásításom.

                                                     készítette: dit007

                                      Tavaly ősszel 23 db kis juhar fát ültettem ki a lakókörzetemben.

Majd, tovább folytattuk utunkat Badacsony szőlősbe. Odaérve, először a Haranglábat néztük meg.

                                                                      készítette dit007

Meg is kongattuk, fényképezgettünk, majd elindultunk a Boroviczkai beszögeléshez. A csapat még nem tudott semmit. Egyszer csak összevártam az elnyúlt sokaságot, majd elmondtam mi is az a Boroviczkai beszögelés. Meglepetésnek szántam. Ugyan is, Kiss János borosgazda pincéjét takarta ez az elnevezés. Pincéje nem messze van a Haranglábtól és közvetlen mellette húzódik a Pléhorgya völgy. Nekünk pont ideális volt.

Noha még csak március közepe volt, még is csodálatos kora nyári, napsütéses időnk volt. 

   

                       Nagyon jól esett a borkóstolás, a pinceillat, a napon heverészés, beszélgetés…

Hosszan elidőztünk. Finom volt a bor is! Rizlingszilváni, ha jól emlékszem.

Nagyon jó összekapcsolni a túrát ilyen érdekességekkel. Megnéztük a kapáláskor előkerülő ős-kagylómaradványokat is, melyek igazából nem is kövületek voltak, csak imitt-amott kövült rá a homokkő.

Majd elköszöntük a gazdától és a birtoka mellet húzódó Pléhorgya völgybe az erdős hegyoldalon leereszkedünk.

Még nem zöldellt semmi, így a völgy alján levő természetes állapot gyönyörű volt! 

                                            Út sehol nem volt. Igazi horhosos! 

Megindultunk felfele a vadregényes völgyben. Gyönyörű volt!

Fentebb aztán kiértünk a földútra is. Innen Keditnek már ismerős volt, megindultunk fel a Bér hegyre.

Hónap elején a bejáró túrán végig mentünk ezen az útvonalon. Így elnézést, de egy kicsit ismétlés lesz a blog. Ígérem, majd igyekszem változatos maradni.

A csapatot most is változatos, jelzetlen útvonalon vezettem, nem is egyszer nagyot néztek. Hát még, amikor a földútról alig, hogy áttértünk egy másik földútra, nem sokára arról az útról is letérve, a sűrűn át megindultunk a hegyre vezető utolsó szakaszon is. Mint említettem, még nem zöldellt semmi, így viszonylag könnyen ment az áthatolás. Beszélgetés, vidám kacarászás, izgalmak és bonyodalmak a sűrűn való áttörés közben, elrobbant lövegmaradványok…

Volt élmény bőven! Szerintem egyesek már nem is foglalkoztak azzal, hogy hova is tartunk csak a pillanatnyi örömök, izgalmak!

Hegyre kijutva, hatalmas nyílt tér fogadott minket. Szép volt a kilátás is, noha a messzi távolt kékes pára homálya vonta  be. Hegytetőről kissé lejjebb megálltunk morzsálni, pihenni egyet.

Itt is hosszan elidőztünk.
 Felkerekedve aztán megindultunk a Bér hegy meredek nyugati oldalán.

                                                Képekből látni, hogy milyen kalandos is volt.
 Az aljban aztán újra összeállt a szétszóródott csapat és megindultunk az Olasz erődöt megkeresni. Múltkori túrán szerzett tapasztalatok alapján már volt sejtésem, merre is kell hozzá bemenni, de még most sem volt egyszerű. No, kissé hamarabb kanyarodtam le az útról, tovább kellett volna menni. Így több földutat is váltva, néhol meg a nyílt erdős részen haladva, aztán találtunk egy meredek domboldalon felfele futó földutat. Mondtam, még ezt megnézzük. Ugyan is, területileg sejtettem, hol járunk. És sikerélmény! Igaz, az Erődromjainak csak a déli nyúlványát értük el. De elértük és csodálatos látvány volt, a romról elgyönyörködni a Bér hegy és a Mórocz tető nyugati oldala alatti nagy erdőségen!

Örülök, hogy ezt a csapatomnak megmutathattam!

                És most is jól esett elnézni a napon heverésző, kis csoportokban szétülő társaságon.

Igazából, a rom együttes központi magja jelent igazi látványosságot, az extra erősségű vasalataival.

Gigantikus erősségűek, mégis, könnyű szerrel meghajolva, girbe-gurbán. Amúgy, az egész egy betonkolosszus. Önmagában nem is lenne semmi látnivaló rajta, mint így összességében, a rom gigantikussága, története, a környező táj szépsége.

A nagy pihi után visszaindultunk a Bér hegy és a Mórocz tető közt meginduló Sötéthorog-ba.

Csodálatos erdős völgy, sziklák, kálisták, majd elértük a Kőpajta barlang elágazót. Páran aztán neki is fogtunk és megmásztuk a barlangot magában foglaló meredek hegyoldalt, Feljutva a már ismerős festői táj fogadott minket. Volt, akinek új volt ez a kép!

                                                   Majd le is ereszkedtünk a katlanba is.

Röviden a Kőpajta barlangról: Bátran állíthatom, a Keleti-Bakony egyik legimpozánsabb barlangja, bár viszonylag nyitott, elemlámpa sem kell hozzá. A völgyből is látni, a sziklafalban egy magasan levő barlangüreget, de oda nem lehet felszerelés nélkül felmászni. Viszont,  a hegyre felkapaszkodva fel lehet jutni egy másik látványossághoz, mely már nem egy kisebb üreg, annál több! Felérve sem olyan egyszerű ezt felfedezni. Az ember egy kürtő, lejáratot talál, ha elég kitartóan keresi. Ez egy meredek levezető szakasz, mely aztán egy olyan katlanba vezet le, mely oldalfalait, hatalmas, egymásnak dőlt sziklatömbök alkotják és a teteje az ég fele nyitott. Mint egy indián sátor. Csak, több emelet magas! Az üreg alján, aztán van elég hely, hogy tüzet is lehet rakni, és akár eső esetén is meglehet húzódni. Van egy déli kijárata is, de egy 2 méter magas körüli sziklafallal végződik, így innen nem lehet be, illetve kijutni.

Még az is az igazsághoz tartozik, hogy nyáron a völgyből feltekintve, alig látszik ebből, a sziklatömbből valami is, a sűrű aljnövényzet miatt.

Mi továbbra is kelet felé tartva tovább indultunk a Tompa völgyben, mely egy nyeregtetőre ért ki a 256-os erdészeti üzemi ponthoz. Remélem, jól emlékszem a számozásra! A nyeregtetőn itt kereszteztük a Tési-fennsíkról bejövő földutat, majd egy régi, már elhagyott szekérúton tovább indultunk a Pléhorgyába.

Leérve, az érintetlen völgyben haladtunk tovább.

A csapat ekkor már kissé fáradt volt. De én, lelkesen mutogattam továbbra is az irányt, a csodálatos formájú fákat, sziklaalakzatokat.

Fajdas alá érve kiléptünk a völgyből és a Tési földúton, haladva fel is mentünk a csúcsra. Fantasztikus kilátás nyílt az előttünk elterülő déli tájra.

Túránk utolsó szakasza következett, leereszkedés Várpalotára. Leérve, a hegy alá, a síkon aztán elnyúlt a csapat hosszan. Nem győztük egymást összevárni.

Örülök, hogy a mostani túrán is szép helyeken vezethettem végig a túracsapatomat, sok érdekességet mutathattam meg. És nem is szólva arról, hogy milyen csodálatos volt hozzánk az időjárás.

Úgy érzem, méltón emlékezhetünk meg Kossuthról, a Nemzeti ünnepünkről!

Fényképeim helye ITT !

Olaszerőd

Veress D. Csaba történész rövid összefoglalója:

„Mindig izgatta a turistákat ez a furcsa felirat – „olasz erőd”. Mindig megközelíthetetlen katonai terület volt a megjelölt hely. Általában az ismert, hogy néhány évvel az első világháború előtt (!) – 1908-ban – megnyílt az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb és legkorszerűbb tüzérségi kiképzőbázisa Hajmáskéren. Ugyanakkor – 1908. április 6-ától – itt állomásozott a cs. kir. 4. sz. tarackos osztály, valamint a cs. kir. 11. tábori tüzérezred két osztálya.1914. július 28-án megkezdődött az első világháború. Olaszország ekkor még a központi hatalmak tagja volt, de politikai megbízhatatlansága kezdettől azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy egy váratlan pillanatban átáll az ellenséges antanthatalmak oldalára. Egy Olaszország elleni háborúban szinte leküzdhetetlen akadályt jelentettek az Alpok hegyei közt kiépített úgynevezett „völgyzáró erődök”. Az ilyen vasbeton erődök ellen az osztrák–magyar hadsereg már 1911-ben konstruált egy hatalmas erejű mozsárágyút, amely a 350 kilogrammos lövedéket 8,5 kilométerre lőtte el.

Az osztrák–magyar hadvezetés a hajmáskéri tüzérségi bázistól északra felépíttette egy olasz „völgyelzáró” erőd pontos mását: ez a – mai napig romjaiban látható – vasbeton erőd a Bakonyban. Valójában gyakorló tüzérségi célpont volt. Ki is próbálták: egy vasúti szerelvényen szállított 11 méter hosszú, 30,5 centiméteres mozsarat beállásoztak Eplénytől délre, a vasút és az országút kereszteződésénél, és onnan hajtottak végre gyakorló-bemérő lövéseket az „olasz erődre”. Részben már ekkor szétlőtték az „olasz erődöt”, majd 1915–1918 között továbbra is tüzérségi gyakorló célpontnak használták. A második világháború alatt is tüzérségi célpontként szerepelt. A m. kir. 150. gépvontatású nehéztüzérosztály két utolsó 30 és felesét innen, Hajmáskérről vitték ki a doni frontra, többek között a veszprémi 4/III. és 34/III. zászlóaljak védelmi vonalai mögé, 1942. december elején. A második világháború után, 1945 és 1991 között a megszálló szovjet csapatok is tüzérségi célpontnak használták az „olasz erődöt”. A vasbeton erőd romjai azt bizonyítják, hogy az építményt sok telitalálat érte!”

Olaszerőd / bejáró túra / 2012.03.03.

     Olyan, 20 éve jártam arra felé. Akkor még kopár területen állt a rom. Amint kiértem a Sötéthorog völgyből, csak mentem tovább és ott mentem el mellette az úton, csak fel kellett lépnem hozzá. Aztán jó kora kihagyás. Majd amikor újra jártam arra felé, Sötéthorog, Öreg Futóné környéke, az Olaszerőd valahogy mindig kimaradt.  2009-től rendszeresen elkezdtem túrázni, többször is újra jártam arra, de ezt a pontot továbbra sem érintettem. Láttam mennyire megnőttek a fák, amik annak idején fiatal fásítások voltak.

Aztán egy túratársam, még, 2010-ben felvetette, mennyire szeretné látni az Olaszerődöt.           

Mondtam, neki, a legjobb lenne egy tavaszi napon… Most jött el az idő. És tényleg tavasz volt az időjárás szerint.

Egy bejárótúrát terveztem, hogy a régen érintett részeket, Bér hegy teteje, Olaszerőd, újra láthassam, valamint a Kis-Badacsony szőlőhegyen, egy borospince gazdát is felkeressek, megismerkedjünk a pincéjével.  Pár túratársam is elkísért / H Pisti, Bakos Ági, Gergő László (Szerencsés).

Utunk első pontja a Kis-Badacsony szőlőhegy volt. Autónkkal ott leparkolhattunk a pince előtt. A szőlőhegy, hogy honnan kaphatta a Badacsony nevet, már nem tudni. Talán a mellette álló hegy alakjáról, vagy, mert fentebbről látni a Balatont, nem tudni. A szőlős valójában a Várpalota felett található Fajdas hegy aljában terül el. Az alsó része rá is húzódik Bánta pusztára, így azt az alsó részt már Bánta szőlősnek nevezik.

Szép kilátás fogadott minket. A bor  finom, rizlingszilváni volt, a gazdával is jól elbeszélgettünk. 

 Majd, tőle elköszönve, elindultunk megnézni a közelben levő haranglábat. 

Innen pedig a szőlőhegyet nyugatról határoló Pléhorgya völgybe vezettem a kis csapatot. 

                                                     Grandiózus horhosba értünk le.

 Föld úttal majd később, fentebb találkoztunk. Pléhorgya völgy felénél pedig ki is léptünk a völgyből és egy ritkán használt, alig látható erdei földúton, indultunk fel a hegyre. Bér hegynek a keleti oldala, lankás rész könnyen fel lehet menni a tetőre. Az egyedüli földút is ezen az oldalon megy fel. Az északról és délről jövő földutak is, mind itt találkoznak és egy útba csatlakozva már ez az egy út vezet fel a hegyre. Kisvártatva a csapatommal letértem erről az útról, és a sűrűben haladtunk fel tovább. Néztek is rendesen, de most merre megyünk? 

Régen nem jártam a hegy tetején sem. Lombtalan volt még minden, így szerintem, élvezni lehetett a sűrűben haladást is, mert érdekes alakú fák, sziklaformák kísérték araszoló utunkat. A hegy teteje kopár sík terület, róla csodálatos kilátás nyílt.

Északról a Sötéthorog szegélyezte, vele szemben Mórocz tető, Öreg Futóné, délről a Bánta puszta, messzebb pedig a Balatonalmádi öblét, a Balatont lehetett látni, kelet felől pedig Várpalota, Székesfehérvár. Azt hiszem, Székesfehérvár is.

Itt megebédeltünk, pihiztünk, majd nekikászálódtunk és irány tovább!

Nyugat felől szép kilátás nyílt Veszprém, Eplény irányába, láthattuk úti célunkat, Olaszerődöt, melyet el még sem érhettünk. Csodálattal nézhettük a hegy meredek oldalát, melyen leereszkedni készültem a kis csapatommal. De ők ezt még nem tudták.

                                                        Aztán neki indultunk leereszkedni. 

 Talán néha nem is hitték, tudom merre járok. Sötéthorog végébe értünk le. Ez egy mély völgy, észak felől keríti körbe a Bér hegyet. Csak így, Sötéthorog, nincs mellette, hogy völgy.

Kicsit tovább haladva, kértem őket nézzenek vissza! Grandiózus volt a meredek, ritkás hegyoldal. Szinte hihetetlen, hogy itt ereszkedtünk le!

Folytatva utunkat, nem győztem ámulni és tűnődni a körülöttünk levő erdőn. Alig hittem, hogy itt, olyan 20 éve még  nem volt erdő . És, hol az erőd? Csak vezettem a kis csapatom, most már tényleg nem tudva merre is. Nem, nem tévedtem el, csak nem találtam az erődöt. Emlékszem, balról volt fiatal facsemetés volt, a maguk 50 cm-vel, de jobbról semmi sem. A turistatérkép is még ezt a régi állapotot tükrözi. Így haladtunk vagy másfél-kettő km-t, aztán kiértünk Bánta pusztára. Itt hamar irányt vettem, rájöttem az „árulásra” Mivel kissé késő volt, nem kíséreltük meg visszamenni és megkeresni az erőd romjait. Az a helyzet, nem gondoltam volna, hogy nem találom meg, hisz olyan egyértelműen mellette ment az út anno 20 éve. Meg annyiszor jártam erre fele, Mórocz tetőt, Sötéthorgot érintve. Nem  volt mit tenni, elnézést kértem, sajnos ezt elvétettem.

Szóval, Bér hegy alatt értünk ki kicsit délebbre tőle. A régi fásítások már szép erdőség lettek. Ez örömmel töltötte el a szívem. Felbukkantak a  Kis-Badacsony présházai, azt benéztem és csak mentem toronyiránt, a szerte ágazó földutak közt váltva magabiztosan előre. H Pisti már nyugtalankodni kezdet, nézegette a térképet. Rég jártam ezeken a földutakon, de tudtam, mégis merre felé kell menni. 100%-ra nem mertem semmit sem ígérni, csak biztattam őket. Végül is, ahogyan sejtettem, kijutottunk a  Bér hegy oldalán felhúzódó és Pléhorgyába tartó, hadi útra. 

                                                        Itt belevezettem a csapatom a völgybe, 

majd magabiztosan kicsit előre és a szőlősöknél jutottunk ki, kicsit feljebb a pincénktől, ahonnan reggel elindultunk. Ugye tudtál követni!

A túrán jó volt a hangulat, a változatos, nem is egyszer a tényleges utat mellőző útvonal megadta a hatását!

Ha nem is találtuk meg az erődöt, a túránk még is kerek volt, mutathattam olyan útvonalat, melyen még sosem jártak a túratársak. És programnak se utolsó máskorra, hogy ennél a pincénél az autókkal leparkolva, szép területet bebarangolhat az ember.

Ez a mai túra, a 17-i Kossuth túra bejáró túrája volt.

Képeim itt találhatjátok!

Titok / Palotai-Bakony 2012.02.26./

                                              Titok túra

  Nem minden titok fedi fel magát azonnal.

Titok szó alatt mindenki olyasmire gondol, mint amit ha ketten tudnak, az már nem titok.
De van másfajta titok is. Olyan, mint a körülöttünk levő természet rendje. Lenéz az ember az avarra, látja a száraz faleveleket. Ha felemeli az első pár levelet, lejut a nedves, épp rohadásban levő avarlevelekhez. Azokat is megemelve a már szétesőben lévő avar rétegekhez, majd a föld következik. Az ember, amit látni képes a szabad szemével, az csak töredéke a valóságnak. A rétegek alatt a földet elérve csak földet lát az ember, vagy, ha figyelmes tán pár apró rovart, élősködőt, aztán semmit. Mikroszkóp kell hozzá, de mindenképpen az a fajta alázatosság, mely tanulni képes a természetrendjéből.

Aztán, van olyan titok, mint amiről Konsztantyin Szimonov ír, a Várj reám című versében:

„Nem tudhatja senki sem, csak mi ketten azt,

hogy te voltál ott énvelem, hol halál maraszt.
S te mentettél meg. És hogy? Egyszerű titok:
Várni tudtál rám, ahogy senki nem tudott.”

Aztán, olyan Titok is van, melyet minél többen osztanak meg, annál nagyobb lesz.

Nem minden titok fedi fel azonnal magát.

Most már tudjátok.

Köszönöm figyelmeteket!

Titok jegyében hirdettem meg a túrát.

Az útvonalban ezért is volt néhány meglepetés, titok.

Várpalota - Csörget völgy – Közép-berek - titok - Várberek - titok – Várpalota

Szerettem volna, ha az egész túrát a meglepetés izgalma hatja át.

Titok jegyében hirdettem meg a túrát.

Az útvonalban ezért is volt néhány meglepetés, titok.

Várpalota - Csörget völgy – Közép-berek - titok - Várberek - titok – Várpalota

Szerettem volna, ha az egész túrát a meglepetés izgalma hatja át.

Várpalotán a szokott helyünkön, a katolikus templomnál gyülekezett a lelkes, izgatott, nem is kis csapat. Végre megint nagy létszámmal! 24-en jöttünk össze. Várpalotáról, Nemesvámosról, Balatonfüredről, Zánkáról, Szentantalfáról, Tapolcáról, Székesfehérvárról, Budapestről, Tárnokról, Agárdról, Bakonyszentlászlóról, Győrből.

Háromnegyed kilenckor el is indultunk, ki a városból a kék kereszt jelzésen, a Csörget völgybe.

 Völgy elejéhez érve döbbenten láttuk, amint a turistaút felújítása során állított oszlopainkból kettő kerítés betonoszlopot vandál módon kidöntöttek. Legalább le próbálódhatott, milyen fajta oszlopot nem érdemes használni a felújítások során, a továbbiakban.                                               

Tovább haladva, beértünk a völgy erdős részébe. 

Nem sokára tartottunk is nagyobb pihenőt. Eddegéltünk, beszélgettünk, fotózgattunk. Jó eső érzés volt elnézni a kis csoportokra szétülő sokaságot. 

Majd magunkat összeszedve, neki indultunk túránk egyetlen komolyabb emelkedőjének, fel a Tési-fennsík szintjére. Itt beleértünk a Vár völgyből jövő piros kereszt útvonalába, tovább haladva pedig a Királyszállási elágazóhoz tartottunk. A bekötő úton nem sokáig haladtunk, letértünk Közép-berek felé. Jól esik, amikor sokak számára még ismeretlen útvonalakon vezethetem a csapatot, érdekes helyeket mutathatok.

Útközben több „Kis-Balatont” is kikerültünk szerencsésen. Közép-berekre érve, következett az első „titok”. Először is, meg kellett állítani a csapatot, mert le kellett térni egy erdei nyiladékba. Majd Pár száz méter múlva újabb kereszteződésbe értünk, itt előadtam, mi a tervem: van egy emlékkő, melyet még én sem ismerek, még nem láttam. Ezt kellene megkeresnünk. Akkor még nem tudtam, hogy Tibornál volt GPS! Látni kellet volna a csapatot, amint kettészakadt, egy haladó lelkes kis magra, mentek is be velem a sűrűbe, többiek tanácstalanul maradtak a földúton. Szerencsére, hamar meglett! Zsolt túratársunk rögtönzött kis előadást is tartott az ilyen jellegű oszlopokról. Így megtudhattuk, valószínű egy sír helyénél állunk. Környéken amúgy van másik sírhely is, hasonló mód, „Juli sírja”.

A túrabeszámoló elején, a Titokról írt kis beszédem itt tartottam meg. Majd csoportképek készítése következett.

Utunk következő állomása a Várberek környéke volt, de ügyesen tettünk kis kitérőt le a Burok völgybe, hogy az eddigi „Kis-Balatonokat” kikerüljük. Élmény volt ez a kis kitérő, mert csodálatos hegyoldalon ereszkedtünk le a völgybe. Völgyből a Piros kereszt túrajelzésen értünk ki a Királyszállási bekötőútra. Itt becsatlakozott még a kék kereszt. A dolog érdekessége, hogy a jelzésekből alig lehet látni valamit. Ránk vár a felújítása!

Vár-berek csak fő irány volt, nem mentünk el addig. Érintettük a múltkori túránkról már ismert pince romot, majd leágaztunk a Vaskapu völgy felett húzódó hegygerincen a Vaskapu völgybe. A csapat még nem járt ezen a gerincen, még nem láthatta a völgy feletti csodálatos panorámát. 

 Ez nem messze van  Kálista-tól.

Völgybe leérve, Kálista felé folytattuk utunkat, ahol a Közép-Dunántúli piros turistajelzésbe értünk bele. Ezen haladva értük el Pusztapalotát /Bátorkő/, az impozáns várromot. Túránk ezen szakasza volt a második titok, nem tudták merre is megyünk be Várpalotára.

 Innen az egykori Piros kereszten, a Vár völgy peremén futó turistajelzést követtük, mint a múltkori túrán is. Most is jelzi a térkép az útvonalat, de jelenleg járhatatlan. Le is van kopva a jelzés teljesen, több helyen úgy be van nőve, hogy nincs is meg már az ösvény. Ennek az újra nyitása is ránk vár! 

 Bükkfakúti árokkal szemben levő sziklakiugrón, most is hosszabban megpihentünk. Volt fotózás, tréfa és móka, volt, aki csak úgy falatozott, vagy elmélyedt a természetben.

         Fáradtan, de élményekkel gazdagon, 17 órára értünk vissza  Várpalotára.

Úgy érzem, a képekből is látni, jól érezte magát a csapat és nem bánták, mennyi mindenen vezettem át őket a mostani túrán is.

Képeim ittmegtalálhatjátok.

2012.01.01. Újév a Bükkös árokban!

 

   Visszatérő hagyományként hirdettem meg az újévi túrát. Számomra mindig is volt valami varázsa az Újévnek, az újévi erdőnek, egyáltalán az évet túrával kezdeni! Nem is szólva a kiváltságosság átérzéséről! Hányan tehetik meg, hogy talpon legyenek Újév reggelén!

Volt is változás a jelentkezések során. Végül is, 6-an jöttünk össze. Tibor Veszprémből, magam, Edit Várpalotáról, Ildi, Laci, Heni Székesfehérvárról. Egy néhányan ismertük egymást, egy néhányan nem. Henivel már ismerjük egymást, a turatars.com oldalunkról, de csak most találkozhattunk először. Tibor nem rég jelentkezett a Tekergők sorába, vele most találkozhattam először.

Az útvonal: 

Várpalota, Római katolikus templom - Vár völgy pereme - kálista - Vaskapu völgy - Királyszállási elágazó – Középberek – Bükkös-árok – Csikling várrom – Csőszpuszta –16:30-as busszal vissza Várpalotára

A találkozót 08:30-ra hirdettem meg, a katolikus templomnál. Még vártunk egy kicsit az esetleges későkre, aztán elindultunk. Menetközben megcsodáltuk a Thury várat.

 Vár völgyben nem sokáig haladtunk, hamar leágaztunk az egykori piros kereszt jelzésű turistaútra. Szinte teljesen le van kopva a jelzés, ezt is sorra kell, vegyük a felújítások során. Látványos emelkedő után kijutottunk a gerincre, majd a völgy peremére. Csodálatos kilátás tárult elénk! Tovább indulva ritkás helyen haladtunk, míg nem újra szálerdőbe érhettünk. Idős tölgyek, közöttük fiatal kőrisek sűrűje kísért bennünket. Itt nem sokára le kellett térni az eredeti piros kereszt jelzésről és az általam kialakított átvágáson tovább haladva, kiértünk a perem legszélére. Ismét csodálatos panoráma fogadott minket. Előttünk a Vár völgy, Kálista-val, a környező hegyek magukba foglalták utunk további célját, a Vaskapu völgyet is. Szép egy kilátás volt erre a katlanra! Alant járva, a völgyben, ezt nem is lehet látni.

Tovább haladva, a kis kitérő után, újra visszatértünk a halovány piros kereszt jelzésre. Itt is kellettek az előmunkálatok, hogy ennyire is járható legyen ez a turistaútvonal. Nagy nyilvánosságnak még nem ajánlom, mert követhetetlen.  Majd, ha felújítottuk, akkor igen. Egy újabb kilátóhelyet, egy sziklakiugrót kerestünk fel. Innen a Vár völgy és a Bükkfakúti árok, a Puszta-Palota (Bátorkő) környékét lehetett belátni. 

                                         Távolban, az a fehér kocka a Puszta-Palota (Bátorkő)

Tovább folytatva utunkat, a meredélyen leereszkedtünk az egykori Kálista-hoz. 

 Azt hiszem, nagyon tetszett a kis csapatnak ez a leereszkedés. A kálista mára már olyannyira kiszáradt, hogy 20 éves nagy fák nőtték be. Úgy tudom, egykor a vizében még horgásztak is. Utunk innen a Vaskapu völgyön keresztül vezetet. Még a várpalotaiak közül is kevesen ismerik ezt a csodálatos völgyet. Szép sziklaalakzatokat láthattunk, „erdei fürdőszobát” is. Jó kis sárdagonyát! Majd egy hirtelen emelkedő és fent is voltunk a piros kereszt útvonalon. Ez egy másik piros kereszt jelzés, ez is a Vár völgyből nyílik valamivel a Kálista után és a Bükkfakúti árkon jön fel, majd elvisz a Burok völgybe, a Bükkös árokig. Megálltunk egy kis pihenőre, morzsálásra.

Tovább haladva, a földút egyenes irányát követve egyszerűen lesétáltunk a piros kereszt jelzésről, hogy rövidítsünk. Meglepve fedeztem fel az út mellet levő pinceromot. Grandiózus ez a rom annyiból, hogy jól látni még romos állapotában is, mennyire vaskosak és jól kirakottak a sarokpillérei. Én nem is tudtam róla. Nagyon megörültem a felfedezésének. Vannak a környéken más romok, de azok szerintem, nem ennyire fantasztikusak. Még, ha nagyobbak is. Ezen látni vélem, hogy anno tehetősebb emberé lehetett. Majd utána járok, hogy kié volt?

 Nem sokkal ezután kereszteztük a Várpalotáról jövő Tési műutat és kis séta után a Királyszállási kereszteződésből jövő bekötő utat, majd 13 óra körül fenn is voltunk Somos-dombon. Sajnos, nem volt tiszta az  idő, így nem láthattuk a csodálatos panorámát.

Az innen induló erdészeti nyiladékok egyikén, ami pont szembenéz a Bükkös árokkal, megindultunk lefelé. Mondanom sem kell, itt már helyismeret kell. Kellemes utunk volt, lejtett lefele a Burok völgy felé. Majd elfogyott az út. Hátra nézve kérdeztem, most merre. Kíváncsian vártam, hogyan reagálnak a túratársak. A szem igen meglepődtek, amikor beléptem a lombtalan sűrűbe. Megérte, csodálatos volt! A sűrűn hamar átjutva a Burok völgy meredek oldala állt előttünk.

Lassan elkezdtünk leereszkedni, aztán meg is álltunk több ponton is. Részleteiben kiélveztük ezt a meredek oldalt. Sokat időztünk rajta. Találtunk egy sziklaormot is, többen azt is megmásztuk.

14 óra volt, mire  leértünk a Burok völgybe. Fantasztikus érzés volt, megint benne állni!

Bükkös árokban még nem jártam. Kíváncsian vártam hát! Úgy gondolom, hogy a sok kidőlt bükkfa a 2010-11es viharok során dőlt ki. Kicsit vizesek voltak a fák, sár is volt, emelkedett is az árok, és vaskos, tán 100 év körüli bükkök keresztbe-kasba beledőlve az árokba. Lassan és nehezen haladtunk, meg kellett mászni minden kidőlt fát.

 De mindenki élvezte! Az árokban a  Közép-Dunántúli piros túraútvonal jelzés halad.

Túra során volt móka, kacagás, és ha kellett, egymást segítettük át a kidőlt fatörzseken. Jól esett nézelődni, mindent megvizsgálni, közben dolgoztak a tábori fotósok. Az árokban felérve, a kék háromszög jelzésbe értünk bele. Végül is 1 óra alatt megjártuk a Bükkös árkot.Kis gyaloglás után kiértünk Hétházpusztára. Rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, nem megyünk tovább, mert nem biztos, hogy időben kiérünk Csőszpusztára. Így Királyszállási elágazónak vettük az irányt, a buszmegállóhoz. Odaérve újabb döntést hoztunk, irány  Várpalota! Így, a Csörget völgy melletti mezőterületen legyalogoltunk Várpalotára. 

Pont sötétedésre értünk le a városszéléhez.

   Úgy érzem, nagyon szép volt ez a mai túra is. Remek volt a csapat, örültem az új túratársaknak is. A Kálista-hoz és a Burok völgybe levezető meredélyeken való leereszkedést nagyon élveztem. Másabb, mint amikor az ember csak gyalogol előre.

Képeim, a túráról itt találhatók! 

Bővebbet: turatars.com/Amadeus

Szótár:

kálista : "Ez valószínűleg régi szlovák eredetű szó, amely eredetileg pocsolyát, sáros helyet jelentett." Wikipedia

Puszta-Palota, vagy Bátorkő ?  Ma is vitatott. Elviekben, Bátorkő vára a mai Várpalota területén elhelyezkedő tényleges vár volt.Ma már nincs meg. A Vár völgyben található várrom pedig nem egy tényleges vár romja. Ez csak lakótorony volt, egy őrhely a  Pápára menő akkori úton.